1

Elhunyt Kozma István festőművész

Életének 84. évében, 2020. december 11-én elhunyt Kozma István János nagybányai származású magyar festő- és iparművész, a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetettje.
Kozma István 1937-ben született Szatmárnémetiben. Négy éves korában szüleivel Nagybányára költöztek. A festővárosban kezdte el a tanulmányait, majd a középiskolát Marosvásárhelyen folytatta. A Kolozsvári Művészeti Akadémiát 1963-ban végezte el, Bene József festőművész irányításával.

1963-tól 1990-ig Nagybányán élt és alkotott. 1990-ben Kozma István Magyarországra költözött. Először Mezőkövesden, majd Miskolcon telepedett le, utolsó éveiben Egerben élt. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Nívódíját a művészeti életben betöltött munkásságának elismeréseként 2011-ben kapta meg. Egy évvel később pedig átvehette a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét.

A kép forrása: wikipedia

 

 




Kiállítás Mezőkövesden, 2014. június

Kiállítás a Mezőkövesdi Közösségi Házban

A Mezőkövesd város Önkormányzata és a Mezőkövesdi KÖZKINCS-TÁR Nonprofit Kft.

sok szeretettel meghívja Önt és kedves családját

KOZMA ISTVÁN
festő és iparművész kiállítására

Megnyitó:
2014. június 21. 10 óra

A kiállítást rendezi:
Korpás Károly művészeti munkatárs és Kozma István festőművész

Köszöntőt mond: Dr. Fekete Zoltán, Mezőkövesd város polgármestere

A kiállítást megnyitja:
Banner Zoltán művészettörténész

A kiállítás megtekinthető:
2014. június 21 – július 31.




Kiállítás Miskolcon, 2013

Kiállítás a Miskolci Galériában

A Miskolci Galéria Művészeti Múzeum Nkft.
sok szeretettel meghívja Önt és kedves családját

KOZMA ISTVÁN
festő és iparművész kiállítására

Megnyitó:
2013. augusztus 1. 17 óra

A kiállítást rendezi:
Urbán Tibor és Kozma István festőművészek

Köszöntőt mond: Urbán Tibor

A kiállítást megnyitja:
Banner Zoltán művészettörténész

A kiállítás megtekinthető: 
2013. augusztus 1 – 31.