Kozma István festőművész tematikus kiállítása a nyíregyházi Városi Galériában

A magyar képzőművészet megújulása, az akadémikus hagyományokkal való szakítás, a modern festészet megteremtése a nagybányai művésztelep nevéhez fűződik. Kozma István festőművész alkotói indulása idején, egész életét, jövendő munkásságát meghatározó módon vállalta a nagybányai művésztelep hagyományaihoz való kapcsolódást. – 1963-ban, rögtön a kolozsvári Képzőművészeti Akadémia befejezése után Nagybányára utazott, és 27 éven át, egészen a Magyarországra történő áttelepedéséig, itt is maradt.

Híre-hamva sem volt már akkor a hajdani pezsgő művésztelepí életnek, s a vidéki organikus városfejlődésnek ezt a remekét részben már szétrombolta, tönkretette az agresszíven terjeszkedő iparosítás. S Kozma István hozzálátott, hogy a romokból, a hajdani fénylő emlékekből feltámassza, elevenné tegye ezt a tetszhalott hagyományt. Felkutatta a még eredeti formájukban megmaradt helyszíneket, újra felfedezte a nagy korszak festői által megörökített tereket, templomokat, palotákat, a hegyek felé nyújtózó, ódon utcákat, a festőiskolát, a pénzverde épületét, a Zazar patak partját.

Mindez azonban kevés lett volna, ha Kozma nem egy szellemi programot akart volna megvalósítani, ha nem a hajdani város hangulatát, életérzését, művészetté formált látványvilágát akarta volna újrateremteni. Azt ugyanis biztosan érezte, hogy csupán másolni, ami már megszületett, nem érdemes. Hozzá kell adni mindazt, ami azóta történt, ami az utolsó ötven-hetven év művészeti fejlődéséből számára hasznosítható. Ily módon nem a nagybányai művésztelep plein air-es, impreszszionisztikus hagyományához kapcsolódott, hanem a lázadó második generációéhoz, a ,,neósok•-hoz, s a tizes-húszas évek művészeti kezdeményezéseihez. Kifejezésmódját egyaránt gazdagította a fauvizmus, az expresszionizmus és a konstruktív képépítés hagyományaival, s az absztrakt művészet egyes tanulságait is felhasználta. Ezeknek az ötvözéséböl, megújításából alakította 4ci a maga sajátosan egyéni stílusát.

Kozma a tiszta dekoratív színfelületekre, a síkszerű és térszerű formák kombinációjára alapozza képépitését. A kompozíciós erővonalakat eleven dinamizmus, felfokozott életöröm hatja át. S ha nincs semmi külsődleges mozgás a képen, akkor is az egymásnak feszülö erők, irányok, kompozíciós feszültséget adnak a műnek. Fénytől átjárt intenzív sárgákban, vörösökben ragyognak a házfalak, vagy a hajnal derengésében, vagy az alkonyat tompa lilásvörös színhangulataiban jelennek meg a tájak, város-részletek. A kép a belső látásban újjászületik, és az időtlenségbe emelődik.

Kozma jellegzetes téma- és kompozíciótípusokat teremt. Ezek közül talán legemlékezetesebbek azok a komplex élményt közvetítő művei, amelyekben enteriörbe helyezi női alakjait (Nagybányai Éva, Itaka, Judit és a festő). A tündöklöen szép és erotikus meztelen nöi figurák köré odavarázsolja a nyitott ablakokon át megjelenített jellegzetes városképrészleteket, természeti motívumokat. A női akt, az enteriőr és az ablakkeretekben megjelenő külvilág együttesen sokrétű élményt sugároznak, s nem tudni, vajon a meztelen nő dekorálja-e a tájat, vagy az összes motívum zengi együttesen a nöi szépség dicséretét, vagy még inkább a létezés gazdagsága örömteli élményét.

Kerékgyártó István
művészettörténész