FESTŐ A HARMADIK NEMZEDÉKBŐL

Kozma István festményei az Arany Bikában

A Nagybányáról Egerbe települt festőművész, Kozma István, nem ismeretlenként kopog Debrecenben. Ötödik alkalommal mutatja be festményeit, ezúttal az Arany Bika Szállóban. A falakra kerülő művek negyede, mintegy útjelzőként, régebbi periódusait idézi meg. A nagyobb hányad festészetének jelen korszakáról számot adó friss alkotás.

Bár huzamos időt élt meg a „festők városában” hagyományokat tovább éltető harmadik nemzedék hűségben kitartó, egyéni utat választó képviselője, pályáját számos város neve cövekeli. Szatmárnémetiben született (1937). Kora gyermekéveitől a bányavárosban élt, itt figyeltek fel rá első mesterei. A művészeti középiskolát Marosvásárhelyen, a művészeti akadémiát Kolozsváron végezte. Stúdiumait neves tanárok irányították. Textiltervezőként diplomázott. Nagybányán kapott állást. Sokoldalú tervező és irányító munkájával párhuzamosan, több műfajban is megnyilvánult, sikerrel szerepelt kiállításokon. Pályáját véglegesen mégis a festészet határozta meg.

Szinte kezdő még, amikor együtt állít ki Mikola Andrással, Balla Józseffel és végig eszményképével, Ziffer Sándorral. Talán e vonzalom is közre játszott abban, hogy szülőföldjét elhagyva, mezőkövesdi, miskolci kitérővel, Egerben – Ziffer szülővárosában – rendezte be műtermét. Rendkívül aktív művész, amit erdélyi, magyarországi és külföldi egyéni kiállításainak terjedelmes listája tanúsít.

Festői szemléletének alapjait a nagybányai hagyományok vetették meg, de számos, mára történelmivé szilárdult irányzat és mester hatott művészetére. Kiváltképp a modernizmus úttörőivel rokonszenvez és kimutatható Matisse és a „vadak” termékenyítő átsugárzása is.

Időnként újra felbukkanó kedvelt témái és motívumai jól szemléltetik a formai, szín és kompozíció váltásokat. A kezdeti látványkövető módot a szerkezet vonalas kiemelése szorította hátrább. Fokozatosan jutott érvényre képein stilizáló hajlandósága. A természetben megfigyelt formákat szeszélyesen indázó, körbe ölelő vonalháló fogta össze, a dekoratív színmezők ritmusjátéka varázsolta életszerűvé. Figurális jelenetek, állatábrázolások, csendéletek kerültek vásznaira e szellemben. Jellegzetes bányai táj és városrészleteket festett, erőteljes színekkel, erős kék körvonalazással.

Témaváltást jeleznek a műteremben, enteriőrökben és szabad ég alatt ábrázolt nőalakjai. Tartásuk, mozdulataik, csoportjaik bizonyos árkádiai hangulatot árasztanak maguk körül.

Életműve ezzel együtt sem szorítható stílusváltásokat szabályosan követő kategóriákba. Kialakult, egyedivé érett festői világán belül meglehetős szabadsággal váltogatja, ötvözi, variálja a forma és színelemeket. Napjainkban – s ezt új festményei megerősíteni látszanak! – ,kompozíciói kiegyensúlyozottabbak, színvilága letisztultabb harmóniákat üt meg s nagyobb gondosság jellemzi festői technikáját is. Csak alkotókedve, szenvedélye nem csökkent!

A kiállítás részben az elmúlt hónapok terméséből merít. Megrendítő hatással voltak rá székelyföldi utazásai, de láthatók miskolci és egri hangulatokat megragadó városrészletei is. Ugyancsak bemutat néhányat kompozícióiból. Az árnyaltan jelentkező stílusváltás most a posztimpresszionizmushoz való igazódás szándékát sejteti. Egy folytatást előlegez.

Salamon Nándor

* * *

Kozma István festészetéről

Van valami jelképszerű, záródó körrel modellezhető ama egyszerű ténymegállapításban, hogy Kozma István nagybányai festőművész Egerben ütötte föl sátorfáját. A ,,kör” egyik félíve a város szülöttenek, Ziffer Sándor festömüvésznek pályáját írja le Egertöl Párizson át Nagybányáig, a ,,Zazar-parti Barbizon”-ig. A másik a tanítvány kiteljesedő, némileg zaklatottabb pályaívelését meríti ki Szatmárnémetitől Nagybányán, Kolozsváron, majd ismét Nagybányán, Miskolcon át Egerig. Műveivel az a szellemiség, művészi eszmény tér vissza, amelyet az innét világnak indult Ziffer festészete képviselt leghűségesebben a kereszthegy alatt.

Kozma egyik méltatója jegyezte meg: ,,a Nagybánya-élmény ereje magába hordja a megújjulás lehetőségét”. A sokat próbált festö általunk ismert képeinek áradó sora bizonyítja, hogy vállalva az örökséggel járó kötelmeket, megtette azokat a mozdulatokat, átlépte a mezsgyét, amely a hagyományos nagybányai szemléletet és új utakat kereső művészetet elválasztja egymástól. Tette és teszi ezt a hűség, a ragaszkodás jegyében.

Már gyermekként rabul ejtette első mesterének, Ziffernek a nyugateurópai törekvéseket festő gyakorlatává nemesítő sugárzása. Főiskolai tanulmányait követően a tájékozódás, erőfelmérés, műfajkeresés és kísérletezés idejét élte, de a festés maradt a „nagy szerelem”. Arrafelé benne látták a hagyomány letéteményesét. Ő a Ziffer-vonalat ítélte követendőnek, az új látványösvény kiindulópontjának. A kék szín bűvöletét és kedves témáit is örökségnek tekintette. Ama kevesek közé tartozik, aki még láthatta „élőben” mestere motívumait, de az általa megfestett változatok már saját szemléletének jegyeit viselték.

A látvány primátusától távolodva, a formát, a konstrukciót helyezte előtérbe és teljes erővel, már egy más minőségben ragyogtatta föl a töretlen, vonalhálók szövevényébe foglalt tiszta színeit.

Újabb munkáin a nagybányai hagyomány már áttételesen hat csupán. Tájképein még ismerös motívumok, emlékdarabok derengenek át, aranyfedezetként lüktet a szabad levegő színerőt, tisztaságot fokozó ereje. Kozma azonban tovább lépett azon a képzelt hídon, amely a bánya! „neonosok”-tól Ziffer festészetén át az európai tradíciók felé teremt termékenyítő kapcsolatot. Tájékozódásának fő iránya tagadhatatlanul a francia művészet, de nem szorítkozik egyetlen mester, vagy csoportosulás eszmevilágának szolgai követésére. Mindenekelőtt Henri Matisse, Andre Derain es a „fauves-ok stilizáló szándéka, szellemisége és formavilága érintette meg. A lendületes, olykor játékos, az alakzatokat, szinfoltokat körülíró és egyúttal azokon áthatoló vonalak növekvő szerepe pedig a szecessziótól érintettségét jelzi.

A Kozma-kép, noha nem mond le teljesen a tér és a levegötávlat érzékeltetéséről, mind határozottabban a síkra redukált, olykor megbontott forma és kettös feladatot — elválaszt és összetart! — ellátó vonal harmoníkus egységét valósítja meg. A dekorativitás felé elmozduló, mozaik hatású vásznai határtalan életörömöt, végletekig fokozott színélményt közvetítenek. Mesterünk fölényes biztonsággal, alapos rajztudással, formaérzékkel gyúrja együvé a különböző stílusok elemeit az öröklött és a saját leleményeként használt motívumokat. Egyénesítő erejénél fogva jellegzetes közép-európai változatát munkálja ki a modern festészetnek, amely nem tagadva a tradicionális értékeket, néha merészebbnek hat a nyugati rokontörekvéseknél.

Témáit a hagyományos körből választja. A táj, a csendélet, állatok mellett megkülönböztetett érdeklődést mutat az ember — különösen a karcsú, ruhátlan, árkádiai életérzést megtestesítő női nem — iránt. Szenvedélyes festő, életeleme a munka. Ecsetje szabadon „szárnyal”, de a forma, vonal, szín és szerkezet fegyelmező ereje kordába tudja tartani a megragadható élményt, felismerhető tartalmat hordozó „képet”.

Kozma István festészete olyan rokonszenves kortársi jelenség, amely jó száz esztendő időködén át, módosulásai ellenére, közvetíteni képes Nagybánya uzenetét. Nem egyszerűen „letéteményes”, hanem „továbbvivö”, akiben a kezdeményezök, örzók, újítók lelke inkarnálódik. Lépésével egy .kör” bezárult, de a láng, amelyen egykoron Hollósy Simon kurucos lelkéből, az alapítók hitének parazsából csapott föl, az ö művészetében tovább lobog és új erővel tör a magasba.

Salamon Nándor

* * *

KOZMA ISTVÁN MEGNYITÓ

Sopron, Pannónia Galéria, 2009. június 7.

Kedves Közönség!

Egy híján, húsz esztendeje tart Kozma István honfoglalása, helykeresése a megcsonkolt óhazában és a nemzeti hagyományoktól húzódozó kortárs magyar művészetben. Időközben az elhagyott szülőföld talán egy verébugrással közelebb került Európához. de hogy az el- és befogadást, gyökéreresztést siker koronázta-e, – Nem könnyű megítélni. Annyi azonban bizonyos, hogy rajta, akarásán és alkotómunkáján. eredményein nem múlt semmi. Áttelepülését követően. szokatlan szenvedéllyel, hevülettel vetette magát a festészetbe, három városba kereste a hátra maradt otthon mását. emlékidéző és inspiráló hangulatait. Ma már egyértelmű azonban, hogy jóval több azoknak a helyeknek a száma, ahol megfordult, kis motívumokat gyűjtött, festett, kiállítást rendezett és rokonszenvet ébresztett művei s önmaga iránt. Ha egymás mellé-mögé rakjuk kis hazánkban rendezett tárlatainak hasonló kivitelű meghívóit – a külföldieket most nem említve! – a helyszíneket összekapcsolódó vonalakból kirajzolódik az a háló, amely szinte befedi az egész országot. Néhol egyszer, másutt több alkalommal is bemutatkozott, mert szívesen látták. Híveket szerzett a szatmári-szilágysági hepehupákba gyökerező, a nagybányai és a modern európai festészet hagyományaiból táplálkozó rokonszenves piktúrájának.

Ilyen vendégváró intézményi közeget jelent számára Eger – ahol letelepedett, – Budapest különböző galériái, Debrecen és e sorba illeszkedik a patinás Sopron, ahol immáron negyedik kiállítását nyitjuk.

Ismerőst köszöntünk, a várost szerető vendéget, aki szemet-lelket felforgató, megrázó meglepetést már aligha okoz számunkra. S így is helyén való! Mivel 21 éves korában – főiskolásként – már kiállított a tartományi közös tárlaton, nem nehéz kiszámítani, hogy fél évszázadnyi múlt tapasztalatai s egy gazdag életmű van mögötte. Bőséges idő arra, hogy útkeresései és példaképei nyomát elhalványítva, kialakítsa saját művészetének tehetséggel hitelesített karakterét. Fellapozva katalógusait, téma. forma, színvilágát, képei tartalmi-esztétikai töltetét meggyőződhetünk arról, hogy régen kialakultak és uralkodnak azok az ismertető jegyek, egyedi vonások. amelyeket összefoglalva úgy határozhatunk meg: „A nagybányai származású festő, Kozma István művészete”

Bevallom, sok újdonsággal. izgalmat keltő gondolattal magam sem hozakodhatok elő. Az elmúlt két évtizedben festőnk kiállításait, egyéni hangvételű művészetét számosan méltatták, minősítették. Földijei közül az ugyancsak szatmári Banner Zoltánt, a közelmúltban elhunyt Beke Györgyöt és Borsos Miklóst említeném. Neves kritikusok. műtörténészek és festészetének hívei – Gyöngyösi Gábor, P. Szabó Ernő. Pogány Gábor – fejtettek ki észrevételeiket bemutatott alkotásairól. Úgy adódott, hagy felkért engem is kiállításai szóvivőjének és közben több cikkel, nagyobb tanulmányt szenteltem pályafutásának. Maradhatott-e még elmondatlan, kifejtetlen gondolat tarisznyámban?

A kiállításon körbetekintve. leszögezhetjük: Kozma István festészete lényegét tekintve – mármint a nagybányai szellem örökségének vállalása és tovább építése egy modernebb világlátásra alapozva – csaknem változatlan. Bármilyen témából indítja képeit, legyen az csendélet, enteriőr, műteremrészlet, figura s kiváltképpen táj – megtalálja a módját. hogy mintegy „mesterjegyet”, kis részletet csempésszen a kompozíciófia. A festmények háttereiben, egy-egy ajtó- vagy ablaknyílásban, a műterem falán függő képen. a fák lombjai között. az utca végén, házsorok között mindig számíthatunk egy jellemző nagybányai torony, híd, hegydomborulat megidézésére. Jelenben született alkotásai ily módon hidalják át az időt, teret, amely a múlt, a hagyomány és a ma műveket teremtő művész lelkében kitörölhetetlen ragaszkodás között ível át. Az is egyértelmű a számunkra, hogy ez a múlhatatlan szeretet nem gyökerezett le végletesen az egykori plein air szemléletben. Kozma István tudatosan törekedett arra, hogy az ott hajdan elindított folyamat áramlatából kiemelkedve, a maga művészetében megteremtse az örökség és az európai modern művészet integrációját. Az út markánsan kirajzolódik, amely a közvetlen szabadban festett látványleképezéstől a stilizálás. a vonal és forma egyszerűsítésétől – olykor inkább bonyolítástól! – a majdnem teljesen elvont absztrakt kép születéséig vezet. A nekilendülésben azonban mindig marad kis rés a visszakapcsolásra az ősforráshoz. a megfigyelt valósághoz.

Nem szükséges ismételgetni alkotómódszerének, képszerkesztésének. érzéki vonalvezetésének méltatását. Egy lényeges elemet mégis meg kell említeni. Akármilyen szirtes legyen a Kozma-festmény, szinte kivétel nélkül valamennyi részletét közős nevezőre hozza, szinte kötőanyagként fogja egybe a szokatlanul intenzív berlini kék s természetesen a palettán kikevert változatai Olyan jellemző színleleménye ez festészetének, amely szinte tévedhetetlenül segíti a fürkésző szemet egyéni stílusa felismerésében.

E néhány általános értékjelző és jellemző megállapítás alapján. joggal gondolhatnánk arra. hogy a hetvenes éveiben járó művész akár meg is nyugodhatna. elpihenhetne babérjain. Koránt sem így áll a helyzet! A még fogyatlan művészi erő. folyvást működő hév újabb kalandokra csábítja. A mostanáig echt olajfestő „felfedezte” a pasztellt s a színes rudacskák kínálta kifejezési lehetőséget. Elképzelhető, hogy a szerkezetes, a színfoltokat elkülönítő s ezért kimértebb festőiség hívta elő, mintegy reakcióként, a puhább. finom átmenetek, árnyalatok képzésére alkalmas, már a grafika körébe tartozó anyag kipróbálása iránti igényt. Most ugyancsak régi képeiből, újabb festményeiből is kínál mutatványt, e kiállításának hangsúlyos részét az új technikával készült sorozata alkotja. Miközben a téma és motívumkör, a kedvelt műfajok mindegyike jelen van, a pasztellek részben egy új Kozma Istvánnal ismertetnek meg, aki e fordulattal – talán – egy újabb terrénumot hódított meg s egy emelkedettebb fokra lépett.

Így van-e? – Győződjünk meg erről együtt. Merthogy én is most találkozhattam először e művekkel!

Salamon Nándor