Kozma István és a leszakadt bányai ég!

Találgassuk, ki írta e sorokat 164 éve? „Végre eléri az ember az Őrhegyet, melynek tetejéről páratlan szépségű látvány nyílik… Kelet felé a völgy vége, melyet félhold alakban kerítenek körül a roppant magasságú hegyek. Ezeknek tövében fekszik Nagybánya ószerű épületeivel s gót tornyával, mint egy darab középkor, mit itt felejtett az idő. A város és az egész völgy felett sajátos tiszta kék köd, mintha az ég egészen leereszkedett volna a földre. Az ember nem hiszi, hogy nem álmodik, vagy azt gondolja, hogy csak emlékezik, hogy nem most van itt, hanem régen, igen régen volt, és boldog órákat élt itt… kivel és miként? — már nem jut eszébe, csak azt tudja, hogy nagyon boldog órák voltak!” (Petőfi Sándor,1847. május 24).

Lám, a költő észrevette azt, ami később Hollósy Simont , Thorma Jánost és a többieket is lenyűgözte. Aligha lennénk most itt, e kiállítás megnyitóján, ha Kozma István nem vette volna észre, még mielőtt olvashatta Illyés Gyula remek Petőfi-monográfiáját, ahonnan az idézet sorokat kimásoltam.

Majd emlékirataiból pontosabban megtudjuk, hogy Kozma kivel töltött itt nem is csak boldog órákat, de sok boldog évet, mert festményeiről az jön le, hogy boldog időt töltött Nagybányán, ha a költő szavaival élve, nem is jut eszébe. Mert nem hiszem, hogy csak a múlt megszépítése vagy a múlt és benne a nagy elődök iránti tisztelet miatt árad képeiről az az életörömöt kifejező kékség, ami Petőfi szerint maga a földre ereszkedett ég. Ezt nem lehet tanulni vagy ellesni, mert ez a művész látásmódján és lelki érzékenységén átszűrt alkotói kifejezés.

Abban a szerencsében volt részem, hogy újságíróként és egyben barátjaként, hosszabb-rövidebb ideig tanúja lehettem művészete kibontakozásának, s nem egyszer tetten érhettem mint küzd meg nem csak az anyaggal (mert hát ő nem csupán festő, hanem textil és ötvösművész is!),valamint a témával, de önmagával is. Külön megfigyelhettem: mennyire fontosnak tartotta, hogy megismerje a máramarosi népművészetet, a fazekasokat, a gubásokat, a csergeszövőket, a fafaragókat. Ha úgy tetszik: megmerítkezzen a bartóki tiszta forrásban! Ót elkísérve találkozhattam magam is a Kárpát-medence talán legrégibb idők óta működő fazekasságával, az Iza-menti Szacsalon, ahol ma is ezeréves technikával és zománc nélkül, de kétszeri égetéssel készülnek a paraszti világban használt csuprok, szilkék, fazekak. Úgy érzem, a formavilágában és díszítőmotívumaiban egyaránt fölötte gazdag népművészet megtermékenyítőleg hatott Kozma István művészetére.

Jó látni, hogy visszatér szülőföldjére, jó látni, hogy képei azt sugallják: álmában is itt van velünk, ahol nem csak az ember, de a művész is kitejesedett, ahol azoknak is megbocsátott, akik netán valaha megbántották itt. Talán a szülőhely fontosabb lett számára, mint ahol ma él?

Sike Lajos
Új Magyar Szó, Bukarest