TISZTELET NAGYBÁNYÁNAK

fonixA kiállítás iránti nagy érdeklődés miatt a kiállítás
2016. június 13-ig látogatható! 

A Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. tisztelettel meghívja Önt és művészetkedvelő barátait 2016. május 28-án, szombaton 18 órára Debrecenbe, a Kölcsey Központ Bényi Árpád-termébe a „Tisztelet Nagybányának” című, Kozma István festőművész képeiből összeállított kiállítás megnyitójára.

 

Köszöntőt mond Bódor Edit a Főnix Rendezvényszervező Kft. ügyvezetője,

a kiállítást megnyitja Dr. Vitéz Ferenc költő, művészeti író.

Közreműködik a Sol Oriens Kórus, vezényel Deményi Sorolta karnagy.

ziffer

„Kozma István festményei olyan jól, feszesen megkomponált, ugyanakkor lírai hangvételű útikalauzzá állnak össze, amelytől nehezen szakad el az, aki egyszer böngészni kezdte. Nincs is rá oka persze, hiszen az utóbbi évek termését is a korábbi motívumok jellemzik, ha a hang, a hangulat a távollét miatt egy kissé más is már, mint korábban — a Nagybánya-élmény ereje magában hordja a megújulás lehetőségét.” P. Szabó Ernő művészettörténész

A kiállítás 2016. június 7-ig, naponta 9-18 óráig ingyenesen látható
a Kölcsey Központ (Debrecen, Hunyadi u. 1-3.) nyitvatartási idejében.

image_pdfimage_print

A hozzászólások le vannak tiltva.